FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 

 


 



Meryem Uzerli elszabadult?

 


Sok támadás érte Meryem Uzerli török-német származású színésznőt arcának nem túl sikeres botox kezelése miatt. A sztár legismertebb alakítása Hürrem szultána volt a Szulejmán sorozatban. A produkciót 52 országban sugározták, és így Uzerli rendkívül híressé vált. A színésznő ezt követően számos televíziós produkcióban és filmben játszott Németországban is.

 

Meryem azonban egyre inkább a hollywoodi csillagokhoz próbált igazodni. A 35 éves sztár arccsontját kissé kiemelték a nyugati trend szerint, ám a beavatkozások nem arattak osztatlan sikert. Ezt bizonyítja az a fotó is, ami a sztárról Cannes-ban, a filmfesztiválon készült. Uzerli kétségtelenül változni akart. Sokan azonban úgy kedveltük, amilyennek eredetileg megismertük. A rajongók sokasága is azt kérte legutóbb, hogy távolítsa el a feltöltéseket, és kísérelje meg visszaszerezni régi arcát.
A színésznőt, mintha elragadta volna a hírnév örvénye, és akár csak egy elszabadult hajóágyú sodródott ide-oda. Gyakran váltogatta partnereit, például 2012-től 2013-ig Can Atesa török színésszel járt, és kapcsolatukból közös kislányuk is született. Később, 2015-ben a Rustem pasát alakító Ozan Güven török színész oldalán láthattuk, ám annak féltékenysége miatt elhagyta a férfit.


Őt váltotta a jó megjelenésű Alp Özcan török forgatókönyvíró és rendező, akivel többször is szakítottak, majd elváltak útjaik. Mery sok időt töltött a francia riviérán Alp társaságában, hiszen a férfi irodát is fenntartott a térségben egy vitorlázó cég büszke tulajdonosaként. Uzerli pedig a lányával, Larával kellemesen töltötte napjait az Azúr-parton az Özcan által bérelt drága villában. Szakításuk után viszont megfogadta anyja tanácsát, aki azt kérte ne válasszon többé török férfit, mert azok csak fájdítják a szívét.

Ezután Meryem kétségtelenül irányt váltott, és a Közel-Keletet vette célba, vagyis Bassel Alzaro egyiptomi színész-műsorvezető következett, akivel már a házasságot tervezték, de nemrég ismét szakításról szóltak a hírek. Bassel Twitter oldalán azonban még mindig ott díszeleg a közös képük, viszont Uzerlit már más valaki oldalán látták.

 

A színésznő időközben elhagyta azt az isztambuli villát is, amit 25 ezer török líráért bérelt havonta. A hírek szerint átmenetileg áttelepült egy szállodába, hogy előkészítse végleges távozását Törökországból, mert szeretné stabilizálni az életét Németországban. Tény, hogy Uzerlit kissé megviselték a plasztikai műtétek, valamint szerelmi életének kudarcai, ezért érdemes volna egy "csendes kikötőben" regenerálódni.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 


 

 


 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2018. Minden jog fenntartva
Design: C@diz