FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 

 


 

Nyugaton a helyzet változatlan

 



Régen a királyok, hercegek kizárólag szűzlányokat vehettek el, és csakis a saját köreikből házasodtak. Ez utóbbi azonban genetikai problémákhoz vezetett. Most az "előkelőségek" átestek a ló túloldalára, hiszen már nincsenek elvárások a házastársaikkal szemben.

A norvég Mette-Marit mielőtt hercegnő lett, pincérnőként dolgozott, vagy epret szedett a földeken, és az iskoláit sem fejezte be. Amikor a koronaherceggel találkozott a 28 éves nő, akkor a férje már börtönben ült drogbűncselekmény miatt, és a hölgy egyedül nevelte négyéves gyermekét. Noha Mette-Marit kivételes szépséggel sem büszkélkedhetett, a herceg mindezek ellenére feleségül vette.

A fiatal pár 2000-ben kötött házasságot, és láss csodát, Mette-Marit 2002-ben már végzett is az oslói egyetemen. Úgy tűnik Norvégiában gyors, valamint alapos a képzés. Innentől kezdve előmenetele valóságos diadalmenetté vált. A koronahercegnő  2012-ben a Global Shapers Közösség Nemzetközi Alapítványtanácsa igazgatótanácsának tagja lett. Ez mind semmi, hiszen 2016-ban a vezetője lett a világ egyik legkreatívabb társaságának, amelybe a 100 legtehetségesebb fiatal gondolkodó kerülhetett be, erről tudósított a Foreign Policy magazin.
Ami ezután jön az egyszerűen lenyűgöző, hiszen 2017 április 26-ától a hercegnő már a norvég irodalom nagyköveteként jelenik meg külföldön. Megdöbbentő ez a gyors felívelés, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy náluk nemrég még a takarítói munkához is majdhogynem angol nyelvvizsgával kellett rendelkezni. Tény, hogy a keletiekkel szemben nem ilyen engedékenyek a nyugati hatalmasok.

Hollandiában is érdekes a helyzet. A latin-amerikai születésű Máxima Zorreguieta Cerruti, ma holland királyné. Vilmos Sándor még holland trónörökösként vette feleségül az akkor 29 éves nőt. Igaz Máxima legalább bankárként dolgozott a Wall Streeten, és jó iskolákban végzett. Apja azonban Argentína legutóbbi katonai huntájának a minisztere volt, annak a kormányzatnak a tagja, amelyről köztudott, hogy 30 ezer ember kivégzését rendelte el. Beleborzongok, hogy mi lenne, ha hasonló eset egy kelet-európai országban történt volna meg.
Máxima azonban ma már királynő. Az elmúlt hetekben megnyitotta a róla elnevezett Princess Máxima Center új épületét, ahol beteg gyermekeket gondoznak majd. Máxima királynő számos funkciót tölt be a szociális területen. Ezenkívül, például képviseli a királyi családot hivatalos alkalmakkor a társadalmi élet minden területén. Máxima királynő az Államtanács tagja, és számos fontos funkciót tölt be otthon és külföldön egyaránt.
Mindenki tudja, hogy a királyság örökletes intézmény, az uralkodói család tagjai reprezentálják az országot. Ezért nem mindegy, kik a tagjai. Jelenleg a kormányzati tisztségviselőkkel szemben szigorú követelményeket támasztanak, az uralkodó házakba pedig nem túl szalonképes múlttal is bekerülnek emberek, majd gyorsan magas rangot kapnak, és bátran oktatják a világot demokráciára, továbbá igazságosságra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 


 

 


 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2018. Minden jog fenntartva
Design: C@diz