Napóleon leszármazottja bankár
Karddal hódított meg számos országot egykor Franciaország császára és hadvezére, Napóleon Bonaparte. Leszármazottja, Jean-Christophe Napóleon herceg viszont napjainkban a kor szellemének megfelelően bankárként próbál hatni a világra.
Jean-Christophe Napóleon 32 éves, és a bonapartisták úgy tartják, hogy a herceg Bonaparte birodalmának örököse.
Jean-Christophe nagyapja, Louis Napóleon herceg, a Bonaparte-ház korábbi feje, 1997-ben halt meg. Végakaratában az akkor még csak 11 éves unokáját, Jean-Christophe-ot nevezte meg a francia császári ház vezetőjének. A néhai herceg fia, Charles azért nem jöhetett szóba, mert köztársasági elveket vall, ráadásul apai engedély nélkül újraházasodott, emiatt az elhunyt herceg inkább az unokája mellett döntött.
Jean-Christophe tökéletes utód, Neuilly-ben a Saint Dominique középiskolában tanult 2001 és 2004 között. Később közgazdaságtant és matematikai ismereteket sajátított el Párizsban, majd a Harwardon diplomázott.
Pályafutását New Yorkban kezdte, ahol befektetési banki elemzőként nem kisebb helyen dolgozott, mint a világhírű Morgan Stanley bankházban. Folyékonyan beszél franciául, angolul és spanyolul, ezért a lehetőségeit semmi nem korlátozza.
Később magánbefektetőként kapott feladatot a multinacionális Blackstone csoportnál, a világ legnagyobb alternatív befektetési vállalkozásának londoni irodájában. Jelenleg pedig ugyancsak Londonban, az Advent Internation brit globális magántőkés társaság a munkahelye. Ez a bank főként nyugati, északi, közép-európai, továbbá latin-amerikai és ázsiai cégeket vásárol fel.
Az Advent például Lengyelországban eddig 13 beruházást vett meg, de megszerezte többek között a bolgár állami tulajdonú távközlési monopóliumot is. Az Advent International cég neve kissé bizar, hiszen az Advent a keresztényeknél az eljövetelt, a beteljesedést jelenti, de felvásárlói társaságként már nem jelent pozitív tartalmat.
Politológusok nemrég vizsgálták a különböző királyok leszármazottainak csoportosulását Franciaországban, és megállapították, hogy napjainkban csak kis létszámú társaságok igénylik a királyság intézményének visszaállítását. Napóleon Bonaparte leszármazottai is igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, de a választók közül csak meglehetőesen kevesen szeretnék, hogy a "Bonaparte-ház" vezetője császárként irányítsa a jövőben Franciaországot. Bonapartistáknak nevezik azokat, akik ma is hűségesen kitartanak a néhai uralkodó mellett, bár könnyen belátható, hogy a hatalom visszaszerzésére nem sok az esélyük.
|