FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Monaco új felhőkarcolója

 

wA Monacói Hercegségben, 2014-ben adják át a Tour Odeon nevű 170 méter magas felhőkarcolót. A két 49 szintes ikertornyot magába foglaló épületet Alexander Giraldi tervezte. A panorámás tornyokban 259 normál, 73 szuper-luxus, valamint 2 csodás, egyenként ezer négyzetméter penthouse lakás, továbbá egy 3000 négyzetméternyi területű álom penthose otthon található, szuper gazdagoknak szánva. A penthouse lakások saját privát medencével és csúszdával rendelkeznek.

 

 

 

 

 

d

 

 

 


 

A Tour Odeon épülete lesz a legmagasabb felhőkarcoló Monte Carlóban és az egész Cote d'Azur-on. II. Albert herceg, Monaco uralkodója, már évekkel ezelőtt szabad utat adott a projekt megvalósítására. Jelenleg a munka a befejezéséhez közeledik. Bár kiemelkedően magas lakótoronynak nem mindenki örül a mini államban, mert megváltoztatja a fejedelemség arculatát. Valójában az okoz gondot, hogy egyes házak elől elveszi a kilátást. Már a 80-as évek eleje óta épülnek toronyházak Monacóban, hiszen a hercegség területe meglehetősen kicsi, tehát célszerű felfelé terjeszkedni.

fAlberto Pinto, Európa egyik legtehetségesebb belsőépítésze már megbízást kapott a tervezésre, hogy kivételes eleganciát és a kényelemet garantálva díszítse a belső tereket és lakosztályokat.

A pompás épületből lélegzetelállító panoráma nyílik a tengerre és a monacói hercegségre. A francia Vinci Construction cég építi a Cote d'Azur legszebb penthose házát, ez Franciaország vezető építőmérnöki vállalata, amely a helyi hatóságokkal egyetértésben finanszírozza az Odeon kivitelezést.

 

 

b

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2013. Minden jog fenntartva
Design: C@diz