Picasso lánya
Paloma Picasso 9 évesen elkészített egy festményt, ami rendkívüli örömöt okozott neki. Később azonban félelem költözött a lelkébe, hiszen híres apja, Pablo Picasso a világ legnagyobb festőjének számított. Eleinte ez a tény árnyékot vetett életére, de a lány hamarosan megtalálta a saját útját.
Paloma édesanyja, Françoise Gilot ugyancsak a festészetnek él. Gilot elismert művésznek számított, amikor 21 évesen, 1961-ben találkozott Picasso-val, és ezután hét évig együtt éltek.
Anne Paloma Picasso 1949-ben született a franciaországi Vallauris-ban, éppen akkor, amikor megrendezték a Világbéke Konferenciát, amelyre Picasso megrajzolta híres galambját. Lányát is erről nevezte el, vagyis ahogy Picasso értelmezte, "A galamb, amely védelmet nyújt".
Paloma anyja 1953-ban elhagyta Pablót, akkor a kislány még csak négy éves volt. Az asszony magával vitte a Palomát és bátyját, Claude-ot. Ennek ellenére Paloma továbbra is együtt töltötte a nyarakat és az iskolai szüneteket apjával a dél-franciaországi Vallaurisban, Pablo Picasso otthonában. Claude bátyján kívül Palomának azonban két féltestvére is van, Paolo és Maya.
"Amikor látom apám festményeit, visszatérnek az emlékeim, azokból az időkből, amikor azok létre jöttek" nyilatkozta Picasso lánya. „Ezek az emlékek nem teljesen rózsásak”. Paloma Picasso édesanyja, Françoise Gilot 88 esztendős, New Yorkban él, és természetesen még mindig fest.
Paloma 16 éves korában találkozott először a Tiffany cég egyik vezetőjével, Loringgal egy ebéden Peggy Guggenheim velencei palotájában, aki úgy emlékezett a tinédzser Palomára, hogy rendkívül félénkké tette, amikor az emberek feltűnően bámulták őt, azért mert Picasso lánya.
Eleinte Párizsban avantgard színházi produkcióknak tervezett jelmezeket. Később barátja, Yves Saint Laurent megkérte, hogy tervezzen kísérő kiegészítőket a görög Zolotas ékszerész cégének. Paloma 1971-től dolgozott a görög üzletembernek.
Amikor világhírű apja 1973-ban meghalt, egy kis szünetet tartott, hogy létrehozza a Picasso Múzeumot Párizsban. Azután ismét visszatért a munkájához. Bár Paloma közel állt Karl Lagerfeldhez, mégis Saint Laurent egyik múzsája lett. Az általa tervezett ruháknál szem előtt tartotta a spanyol témákat, a vörös és fekete szín kombinációit és a nyakkivágást, amely kiemelte sápadt bőrét, valamint kecses nyakát.
Paloma 1978-ban feleségül ment az argentin íróhoz, Rafael López Sánchez-hez. Fehér Saint Laurent szoknyát és vérvörös fodros selyem blúzt viselt a polgári szertartáson. Az esküvői lakomán, amelyet Karl Lagerfeld otthonában tartottak a tengerparton, viszont már a rivális tervező házigazda, Lagerfeld vörös szatén ruhájába öltözött. Hosszú évek óta ez volt az első alkalom, hogy a két divatdiktátor család között sikerült egy kis társadalmi enyhülést teremteni.
Az 1980-as és '90-es években Paloma sok mindenbe belekezdett. Létrehozott három parfümöt: ezek a Paloma Picasso, a Tentations és a Minotaure, mindezt a L'Oréal cégnél alkotta meg. A New York Post szerint olyan erős nőknek ajánlják Picasso kreációit, mint ő maga.
Bár a Paloma Picasso parfümöt még ma is forgalmazzák, ám a többi termék karrierje véget ért - csakúgy, mint a házassága.
Picasso 1980-ban kezdett ékszereket tervezni a Tiffany & Co. new york-i cégének. Korai alkotásainál kevert színeket és a különböző drágaköveket használ. New Yorkban 8 tagú tervezői csoport készítette el Paloma tervei alapján a prototípusokat, velük Skype-on tartotta a kapcsolatot.
Hosszú ideig úgy érezte, hogy bizonyítani kell magának és a világnak. De már minden megváltozott, "Nem kell semmit bizonyítani többé. Végre pihenhetek."- mondta Picasso lánya.
A pihenésre pedig leginkább a
Marrakechben lévő háza alkalmas.
Jelenlegi férjével, a francia Eric Thevenet-tel két otthonuk van, az egyik a Genfi-tó mellett, a svájci Lausanne-ban, a másik pedig egy csodálatos menedék Marrakech-ben, ahonnan az Atlasz-hegység is látszik a távolban. "Úgy érzem, tökéletesen boldog vagyok itt" mondta Paloma.
Összehasonlítva barátja, Yves Saint Laurent pazar ingatlanával, ez a régi olajfaültetvény rendkívül egyszerű hely. Az épületben három hálószoba, szabadtéri medence, továbbá egy kis fedett medence, valamint szolárium és mellette pedig a vendégház található. Mindehhez egy buja négyhektáros kert tartozik, amit többnyire olajfák, datolyapálmák, fügefák, több tucat citrusféle és gránátalmafák ékesítenek.
A házaspár a házat 2006-ban vásárolta. Paloma és férje, Thevenet évente többször is ellátogat ide, ahol hónapokat töltenek el. Néha barátokat és családtagokat fogadnak, de gyakran csak ők ketten élvezik a birtok nyugalmát.
Paloma Picasso immár több mint három évtizede tervez ékszereket a Tiffany & Co. cégnek, ahol, mint régi barátja, a Tiffany tervezési igazgatója, John Loring mondta, "ez az, amire a Tiffany vállalatnak szüksége van a 21. században”. Tavaly ünnepelték az együttműködés 30. évfordulóját, és ebből az alkalomból három új kollekciót került a piacra: a Marrakesh (beleértve az áttört karperecek), a kovácsolt körök, és a Paloma Dove, amely egy galambot ábrázoló medál.
Ékszerek és festmények Paloma otthonában
|