g

e


A Trump fián egykor gúnyolódó professzornő csatlakozik
a Biden kormányhoz!


Pamela Karlan, a Stanfordi Jogi Főiskola professzora csatlakozik a Biden-kormányhoz. Karlan még Donald Trumpnak a 2019-es Igazságügyi Bizottság előtti meghallgatásán gúnyolta a fiát, Barront a neve miatt, most pedig az Igazságügyi Minisztérium főügyész helyettese lesz.

fKarlan, a Trump felelősségét firtató tárgyaláson szándékosan belekeverte az elnök fiát, az akkor 13 éves Barront a politikába. A fiú nevével viccelődve bírálta Donald Trumpot, mert szerinte bármilyen hatalmas is, mindent azért még sem tehet meg.
"Az alkotmány szerint nemesi címek már nem használhatók, így az elnök Barronnak (bárónak) nevezheti ugyan a fiát, de nem teheti "báróvá" - mondta a professzor. Karlan durva próbálkozása a szójátékkal nagy visszhangot váltott ki annak idején a kongresszus tagjaiból.
"Pamela Karlan azt gondolta, hogy okos, és nevetett, de ehelyett minden amerikai számára megerősítette, hogy a demokraták nem ismernek határt, amikor a Trump elnök iránti gyűlöletükről van szó."- mondta McEnany 2019-ben.

A First Lady, aki általában nem vett részt a családjával kapcsolatos nyilvános vitákban szintén tweetelt: "Egy kiskorú gyermek megérdemli a magánéletet, és távol kell tartani a politikától.  Pamela Karlan szégyellned kell azt a dühös és elfogult nyilvános dadogást, amelyben egy gyermeket használsz fel. "

Karlan a kritikára furcsán, amúgy demokrata  módon reagált.
"Elnézést szeretnék kérni azért, amit az elnök fiával kapcsolatban mondtam. Helytelen volt tőlem, de szeretném, ha az elnök is bocsánatot kérne azokért a dolgokért, amelyeket rosszul tett, de sajnálom, hogy ezt mondtam."

Az alkotmányjogra szakosodott Karlan professzor, nem először dolgozik az elnöki adminisztrációban. Obama alatt a szavazati jogokért felelős főügyész helyettesének nevezték ki, még 2013-ban. Jelenleg Joe Biden kormányában, az Igazságügyi Minisztériumban kapott főügyész helyettesi pozíciót. Jól mutatja az eset az amerikai közállapotokat, hogy aki megengedhetetlen módon a politikába kevert egy gyermeket, most a jogszerűség őrzőjeként dolgozhat. Karlan egyébként élettársával, Viola Canales íróval él együtt, és a melegjogok szószólója.

Viola Canales író, Karlan élettársa:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Archívum Kapcsolat