g


A szlovén riviéra
Piran




Piran olasz városkának tűnik, pedig valójában Szlovéniában található. Az ország viszonylag kicsiny, és alig 47 kilométernyi tengerparti szakaszt mondhat magáénak, ám végig aranyos városok ékesítik. Az egyik legfestőibb közülük Piran. A történelmi kikötőváros egy szűk félszigeten fekszik, amelyet három oldalról a Trieszti-öböl szegélyez.


Piran 500 évig, 1283-tól 1797-ig a Velencei Köztársaság uralta, majd 1797 után az osztrák, a francia és az olasz fennhatóság váltakozott. Később, 1954-ben Jugoszlávia része lett, ám 1991 óta Piran már a független Szlovénia területéhez tartozik.


Bár Piran ma már Szlovénia része, egészen a 20. század közepéig több olasz, mint a szlovén szót lehetett hallani, hiszen addig az olasz volt a hivatalos nyelv. Napjainkban viszont a szlovén lakosság száma már meghaladja az olaszokét, ami egyben azt is jelenti, hogy a szlovén nyelv felváltotta az olasz nyelvet. A változatos történelmi múlt nyomott hagyott a kis városkán. Velencei stílusú épületei csodásan ragyognak a napfényben. Ebben a városban az év legmelegebb hónapja az augusztus. Nem meglepő, hogy a legtöbb turista éppen ilyenkor látogatja meg. A leghidegebb hónap a január, amikor a hőmérséklet 0°C körül mozog.

A 19. század végén és a 20. század elején Piran volt a legvirágzóbb osztrák-magyar város, több mint 12 ezer lakossal, ami ugyancsak megmelengeti a magyar ember szívét. Ebben az időben létesült a nagy kikötő is. A középkori  épületek igazán egyedivé teszik a várost, szűk sikátorai és izgalmas terei pedig olyan rejtett kincseket tárnak elénk, amelyeket sétálva érdemes felfedezni. A tengerbe nyúló boltíves félsziget nyáron igazi mediterrán paradicsommá változik.

A horvát, olasz és görög strandokhoz képest Szlovénia tengerpartja sokkal nyugodtabb és lényegesen kisebb. Mégis néhány gyöngyszemre érdemes odafigyelni. A Punta strand például egyedi és különleges.


Punta egy nagyon népszerű, gondozott fürdőhely, részben beton, részben sziklás a területe. Könnyen elérhető a tenger és ingyenes a zuhanyzó használata. A mólón hangulatos bárok és kiváló éttermek várják a kikapcsolódni vágyókat.

A Szent György templom alatt meghúzódó természetes strand is nyugalmat kínál, de a tengerbe való fürdőzés némi erőfeszítést igényel, mivel sok a kavics és szikla.

 

Apály idején a Punta strandról gyalog megközelíthető ez a terület, egyébként pedig Fiesa település felől érhető el. Az egyik oldalon a tenger határolja, míg a másikon a hatalmas szikla a templommal, amely időnként kellemes, szellős árnyékot ad.

A Barbara Piran Beach Hotel strandja pazar, rendkívül elegáns, kényelmes, de csak szálló vendégek használhatják.

 

 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat