Egy titokzatos könyv
Milliárdos írók
Viola Henderson
Főoldal

 

Vérszomjas zsarnok volt a közös ős

Retusált történelem

Sötét titok lengi be Vilmos herceg és barátnője Kate Middleton kapcsolatát. Nemrég egy hatalmas „csontváz” zuhant ki a királyi szekrényből. Kiderült, hogy Vilmos és Kate valójában távoli unokatestvérek. A két szerelmes közös őse egy gyilkos zsarnok, akinek véres tetteit szándékosan igyekezetek elfeledtetni a történészek, egészen mostanáig.
Vilmos herceg 12-dik és Kate-nek pedig 11-dik generációs dédszülője a közös ős, így a fiatalok 12-ed fokon unokatestvérek. Ez a titokzatos személy nem más, mint Sir Thomas Leighton, egy Erzsébet-kori katona és diplomata, aki 40 éven át, kormányzóként irányította Guernsey szigetét. Leighton rendkívül sikeres katonaként szolgált Franciaországban és Írországban is. Egykori dokumentumok szerint élvezettel verte le Észak-Angliában az 1569-ben kitört lázadást. Egyesek szerint kedvelte a vér szagát és látványát, továbbá lelkesen támogatta az akasztást, valamint a felnégyelést.

Erzsébet királynő Guernsey kormányzójává tette 1570-ben, ahol rémuralom kezdődött attól a pillanattól kezdve, ahogy behajózott a St. Peter kikötőbe. A zsarnok és diktátor Leighton-t gyűlölték Guernsey dühös lakosai, ugyanis pokollá tette azok életét, akik fölött uralkodott.
Amikor a Spanyol Armada támadása veszélyeztette a nemzetközileg semleges szigetet, a kormányzó felismerte, hogy az erődítmények restaurálásra szorulnak. A gyilkos despota a felújításukra költötte a közösség minden pénzét a spanyol invázió veszélye miatt, noha nem kapott rá felhatalmazást. Semmibe vette a demokráciát, és akik kritizálni merték tetteit, azokat bírósági ítélet nélkül börtönbe csukatta. Emiatt bepanaszolták a királynőnél, aki elrendelte az ügy vizsgálatát. Leighton azonban agyafúrt módon maga is bekapcsolódott az őt vizsgáló bizottság munkájába, így természetesen felmentették a vádak alól. A szigeten tehát tovább virágzott a zsarnokság. A lakosságot tengeri kalózok elfogására kényszerítette, és így közülük sokan életüket veszítették a küzdelmekben.

Guernsey sziget St. Peter kikötő

 

Semmibe vette a szabadságjogokat, minden szabályt áthágott, ezért zsarnoksággal vádolta meg az unokaöccse a királynőnél. Ekkor Londonba rendelték, hogy magyarázatot adjon a tetteiről. Leighton azonban a királynőnek hasznos védelmi stratégiákat javasolt, és így hamarosan a legértékesebb tanácsadójává vált. A várt elmarasztalás helyett a királynő lovaggá ütötte, majd egyik unokatestvérét feleségül adta hozzá. Házasságukból három gyermekük született Thomas, Anna és Elizabeth. Vilmos herceg Anna késői leszármazottja, Kate pedig Elizabeth-é. A családfa vizsgálatakor kiderült, hogy Vilmos oldalán csak úgy nyüzsögnek a lordok, grófok és bárók, míg Kate felmenői többnyire középosztálybeli emberek. Csupán kereskedők, ingatlanügynökök akadtak közöttük. Csak néhány generációval ezelőtt kezdtek társadalmilag elfogadhatóvá válni a magasabb körökben.

A despota Leighton arra használta udvari kapcsolatait, hogy támogassák tetteit, és továbbra is kedve szerint zsarnokoskodhasson, és a fiát alkormányzóvá tegye. Végül a kegyetlen ős 1610-ben meghalt, de portré nem maradt fenn róla. Majdnem minden megsemmisült vagy elveszett, ami személyével kapcsolatos volt. Úgy tűnt, hogy a történészek eddig teljesen figyelmen kívül hagyták a létezését.

Ez az a történet, ami miatt Kate Middleton-t egyesek alkalmatlannak tartják arra, hogy a jövő hercegnője legyen. A véreskezű közös ős azonban, mintha súlyosabb örökséget hagyott volna Kate-re, mint Vilmos hercegre. Megmagyarázhatatlan, miért nem vet rossz fényt a kegyetlen diktátor alakja a hercegre, míg a középosztályhoz tartozó Kate jövőjét alapvetően befolyásolhatja a kegyetlen múlt. Vajon Angliában kinek az érdekében állt ennek a történetnek a publikálása, és az elfeledettnek hitt múlt váratlan felidézése?

 

 

 

 

Kate Middleton

 

Az üzleti élet moguljai
Érdekes információk
Szuperingatlanok madártávlatból
Kapcsolat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design:Sis@