Repülő hajó és tricikli
A 130 lóerős, légpárnás kishajót eredetileg vízi járműként regisztrálták, de képes a szárazföldön is haladni, sőt a kéthengeres, folyadékhűtéses benzinmotorral felszerelt szerkezet a levegőbe is felemelkedik. Főként nyílt terepen szárnyalhat. A két kilencliteres benzintartályának köszönhetően egyhuzamban 260 kilométert tehet meg. A praktikus jármű a levegőben óránként 110 km sebességgel halad. A pilóta, az utas és a rakomány együttes súlya 300 kilogramm lehet. Ez már nem terv, nem álom, hanem valóság, hiszen 50 millió forintért árusítják. A légpárnás konstrukciónak 500 kilogramm a súlya.
Időközben létrehozták a világ első repülő triciklijét is, ami egyben egy ultrakönnyű légi jármű is. Erős, kétütemű benzines motor hajtja, légi járműként három pengéjű, szénszálas propellerrel működik, és 40 kilométert tesz meg óránként. Úgy tervezték, hogy 130 méter magasságig manőverezhet, és egy teljes tank benzinnel 120 kilométeres távolságot tehet meg. A szárazföldön úgy működhet, mint egy hagyományos, 1,2 méter széles tricikli. Csak akkor vehet részt a forgalomba, ha a propellerjeit becsukja. 50 centiméteres gumikerekeken fut. Váza kiváló minőségű alumíniumból készült, a súlya mindössze 35 kilogramm.
A tricikli levegőbe emelkedését és a repülést a gépre kapcsolható siklóernyő segíti. Egy ilyen kétéltű jármű 13 millió forintért kapható.
Ezek az új technikai megoldások az emberi elme kifogyhatatlan találékonyságát dicsőítik, noha a repülő szerekezet ára még ugyancsak az egekbe szárnyal.
|