Diana hercegnő öccse is házasodik
Spencer gróf az első házasságából származó gyermekeivel
A brit arisztokrácia újabb esküvőre készül. Miközben Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-én tartandó esküvőjétől visszhangzik a sajtó, Diana hercegnő öccse, Earl Spencer bejelentette, hogy június 18-án feleségül veszi Karen Gordont. A 46 éves grófnak ez lesz a harmadik házassága. Új választottja, Kanadában született Karen Villenueve néven. Az elvált hölgy alapítója és vezérigazgatója a Child International jótékonysági alapítványnak, ami a bántalmazott, árva és elhagyott gyermekeken kíván segíteni. Karen modellként kezdte pályafutását, miközben Torontóban a Four Seasons szállodában is dolgozott. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Mark Gordon hollywoodi producerrel. Házasságukból két lányuk született, majd 2003-ban elváltak és az asszony az egyesség alapján 1,3 milló dollárt kapott. Most pedig Spencer gróffal köt házasságot.
Lord Spencer első felesége, Victoria Lockwood is modell volt egykor. Házasságukból négy gyermek született. Kitty Eleanor immár 20 éves, Victoria Eliza és Katya Amelia ikrek és 18 esztendősek. Fiuk Louis Frigyes 16 esztendős. Annak idején a gróf azért vitte a családját Dél-Afrikába, hogy elkerüljék a nyilvánosságot, és üdítően normális módon élhessenek. A válás után a gyerekek édesanyjukkal továbbra is Dél Afrikában maradtak. A lányok, azonban az utóbbi időben egyre több figyelmet követelnek maguknak. Kitty először a Tatler címlapján tűnt fel még 18 éves korában, egyébként pszichológiát, politikát és angol irodalmat tanul Fokvárosban, de imádja a divatot is, noha nem költhet hobbijára horribilis összegeket.
Kittyt Dél-Afrika legelegánsabb hölgyének nevezik. A Mail on Sunday-nak adott interjújában elmondta, hogy szeret Fokvárosban élni és boldog, hogy ilyen csodás környezetben nőhetett fel.
Legutóbb egyik húga, Amelia hívta fel magára a figyelmet. Bírósági meghallgatáson kellett megjelennie a napokban immár másodszor, mert állítólag nézeteltérése támadt egy taxiban utazó férfival, aki azt állítja, hogy a lány bántalmazta és ennek következtében agyrázkódást szenvedett.
Lady Amelia ügyvédje az ügy elejtését kérte, mivel szerinte nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a lány megtámadta Mr. Cintit. Szerencsére Amelia elhagyhatja bármikor Fokvárost, így részt vehet Vilmos herceg közelgő esküvőjén Londonban.
Amelia anyja megérkezik a fokvárosi bíróságra
Spencer gróf első házasságának felbontása után másodszor is megnősült, 2001-ben feleségül vette Caroline Freudot. Ebből a házasságából is született egy kislány, a jelenleg 7 éves Lara Caroline, és egy kisfiú, Edmund Charles, aki még csak 4 esztendős. A gróf tehát jelenleg összesen hat gyermek édesapja. Sajnos ez házasság sem tartott sokáig.
Diana öccse most újabb esküvőre készül, amit a hírek szerint a közép-angliai Althorp-ban, tartanak majd. Ez az ősi nemesi birtok már 1508 óta a Spencer családé, és két hónappal Vilmos lakodalmát követően gyűlik majd össze a pompás vidéki kastélyban a násznép.
A gróf és második felesége, Caroline
Diana hercegnő öccse és új arája, Karen Gordon
|