Sikeres szaúdi nők
Szaúd-Arábiában a nők életét szigorúan szabályozzák, korlátozzák, és kizárólag férfiak irányítják. Éppen ezért valamennyi apró változást, előrelépést diadalnak kell tekinteni.
Nagyszerű, hogy a fiatal és megnyerő külsejű Dr. Khawla Al Khuraya ma már elismert szaúdi rákkutató orvosként dolgozhat. Az első professzornő, akit "Abdul Aziz király" renddel tüntettek ki eredményes munkájáért. Al Khuraya ugyanis azonosította azt a gént, ami az emberi test rákos sejtjeinek kialakulását ösztönzi. Napjainkban a Fahd Királyi Gyermekrák Nemzeti Központ kutatóközpontjának igazgatója, és a genomikus rákkutatás vezetője. Abdullah király uralkodása idején beválasztotta a Shura Tanácsba, ez a testület terjesztheti be a törvényjavaslatokat Szaúd-Arábia Tanácsadó Közgyűlésének.
Miközben az orvosi egyetemre járt Rijádban, már négy gyermekét is nevelte, akiket most a legjobb barátainak tekint: két csodálatos fiú és két lenyűgöző lány az utója. Az orvosi egyetem és az anyaság feladatainak összehangolásakor értékes ismeretekre tett szert a munka és a magánélet egyensúlyban tartásáról.
Bayan Mahmoud Al-Zahran az első ügyvédnő, akinek 2013-ban engedélyezték Szaúd-Arábiában a praktizálást. Európai szemmel nézve nyugodtan állíthatjuk, hogy nem siették el a dolgot hazájában. Bayan Mahmoud Al-Zahran azonban tovább feszegette a lehetőségeinek határait, amikor megalapította Szaúd-Arábiában az első női ügyvédi irodát. Azóta a helyi asszonyok, lányok jogait védelmezi, továbbá segíti a bíróságokat abban, hogy megoldják a jogvitákat a nők szempontjainak figyelembevételével.
Al Zahran az arab üzleti világ 100 legsikeresebb női szereplője közé tartozik. Úgy tűnik, hogy támogatásával fényesebb jövő vár Szaúd-Arábiában a kreatív, cselekvő hölgyekre.
|