Régi ellenségéhez közeledik a Kuomintang

A Tajvant korábban évtizedeken át irányító nacionalista Kuomintang párt egyesítené a független szigetet az általa egykor gyűlölt kommunista Kínával. Agitátorai lelkesen kampányolnak Tajpej utcáin a két Kína összeboronálásáért.

Hogy is van ez? Magyarországon és az akkori szocialista országokban a Kuomintang név szitokszónak számított az 1950-es 60-as években, hiszen az 1949-es kínai polgárháború után Tajvanra menekült kommunistagyűlölő Csang Kaj-sek pártját nevezték így.

A párt története még a XX-ik század elejére nyúlik vissza. A Kuomintangot (magyarul: Nemzeti Párt) még 1912. augusztus 25-én Szun Jat-szen alapította. Szun kezdetben nacionalista és republikánus elveket hirdetett, az 1920-as években azonban szovjet mintára átszervezte a pártot, és szövetségre lépett a Kínai Kommunista Párttal. Ebben az időben Mao Ce-tung is a Kuomintang vezetőségi tagja volt, hiszen a Kommunista Párt tagjai egyénileg beléphettek a Kuomintangba. Ez a szövetség azonban nem tartott sokáig. Szun halála után a valódi hatalom Csang Kaj-sekhez került, mert a hadsereg irányítása hozzá tartozott. Csang 1924-ben Moszkvában tanulmányozta a szovjet rendszert, és megállapította, hogy ez a szisztéma nem felel meg Kínának. A politikus egyre inkább az ősi kínai kultúrához és hagyományokhoz vonzódott. Miután átvette a párt tényleges vezetését – nacionalista elveket hirdetve – rövidesen szakított a Kínai Kommunista Párttal. Mao Ce-tung szerint, ahogy nőtt Csang Kaj-sek hatalma a Kuomintangon belül, úgy csökkent a türelme a kommunistákkal szemben.

Az ellenségeskedés olyan méreteket öltött, hogy a kuomitangosok megölték Mao húgát, feleségét pedig meggyílkolták és felnégyelték. A szakítás végül a kínai polgárháborúhoz vezetett, amely először 1927-től 1936-ig, majd 1946-tól 1950-ig dúlt. A közte lévő időszakban félretették az ellenségeskedést, és közösen harcoltak a japán betolakodók ellen. Ez azonban kutya-macska barátság volt. Mindkét párt és a vezetői szüntelenül megpróbálták egymást lejáratni, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok akkori elnöke, F.D. Roosevelt, valamint a Szovjetunió vezetője, Sztálin is figyelmeztette őket, hogy a belső ellenségeskedés a japánok malmára hajtja a vizet.

A háború után a Kuomintangot az USA, míg a kínai kommunistákat a Szovjetunió a támogatta. A korábbi szövetségesek között megromlott a viszony, és ismét kiújult a kínai polgárháború. A harcban a kommunisták legyőzték a nemzeti elveket valló Csang Kaj-sek seregét. Ekkor, mintegy kétmillió kínai nacionalista a nemzeti kincstár jelentős aranytartalékával visszavonult Tajvan szigetére. Mao 1949-ben kihirdette a Kínai Népköztársaságot, amelynek fővárosa Peking lett, Csang pedig a Kínai Köztársaság ideiglenes fővárosának nyilvánította  Tajpejt. Mindkét állam azonnal területi követelésekkel lépett fel a másikkal szemben.
Tajvanon a Kuomintang szigorú egypártrendszert vezetett be 1987-ig, de később a politikai rendszer fellazult, jelenleg többpártrendszer színesíti a politikai életet. A két kínai állam megegyezett 1992-ben, hogy Tajvan és a szárazföldi Kína egyetlen ország részei. A tajvani vezetés ezt úgy értelmezi, hogy a hatalmas kínai szárazföld az aprócska tajpeji székhelyű Kínai Köztársasághoz tartozik. Pekingben viszont úgy gondolják, hogy Tajvan szigete a Kínai Népköztársaság elválaszthatatlan része.

Ilyen történelmi múlt után megdöbbentőnek tűnhet, hogy éppen a Kuomintang, a kommunisták egykori kíméletlen ellenfele, küzd a két Kína egyesítéséért. Tény, hogy az utóbbi évtizedekben kétségtelenül jó viszonyt ápol az azóta alaposan megváltozott Kínai Kommunista Párttal.
Tajvan szigetén azonban új szelek fújdogálnak, hiszen 2016. május 20-a óta a Demokratikus Haladó Párt szerezte meg az irányítást. Ez a politikai erő a Kuomintang ellenzékeként jött létre 30 évvel ezelőtt, és napjainkban Tajvan függetlenségéért száll síkra.
Valójában nem túl bonyolult a helyzet. A Kuomintang a hatalom elvesztése után a Kínával való egyesítéstől reméli korábbi meghatározó szerepének a visszanyerését. Az új vezetést adó Demokratikus Haladó Párt viszont azért ragaszkodik Tajvan függetlenségéhez, mert a két állam egyesítése veszélyeztetné frissen megszerzett hatalmát.

Duró Imre

Tajpej: