g


Versailles szépségei


 


Versailles, nekünk magyaroknak az igazságtalan béke megállapodást jelenti elsősorban. Most azonban a terület szépségeit, a pompás királyi palotát és monumentális kertjeit, parkjait szeretnénk bemutatni. Néhány évvel ezelőtt, többször is bejártuk a kastélyt és gyönyörű kertjeit. Egyik alkalommal óriási szerencsénkre valamennyi vízesés működött, ami általában nem jellemző. Az élvezetet csak fokozta, amikor a hatalmas palota előtt játszó zenekar elődadásában felcsendült Georg Friedrich Händel műve, a csodálatos Vízizene.

A Napkirálynak nevezett, XIV. Lajos lényegében kora legjelentősebb művészeit bízta meg apja hajdani vadászkastélyának átépítésével és berendezésével, valamint a parkok kialakításával. A méretek és a fényűző palota ma is elbűvöli a látogatókat. Lajos király 1682 májusától véglegesen áthelyezte udvartartását, valamint a kormányt Versailles-ba 1715 szeptemberéig. Ezután 1722 júniusától 1789 októberéig Versailles-t tekintették a Francia Királyság nem hivatalos fővárosának. Viszont hivatalosan végig Párizs maradt az ország fővárosa, és a Louvre, majd a Tuileriák palotája, volt a hivatalos királyi székhely, de a kormányzati ügyeket ennek ellenére Versailles-ból irányították. A párizsi kommün felkelése miatt Versailles újra a nem hivatalos francia főváros lett, mert 1871 márciusától 1879 novemberéig, az új baloladali vezetés ismét visszahelyezte a kormányt és a parlamentet Párizsba.


Versailles-ban minden lenyűgözően gazdag és pompázatos. Csillog a Tükörterem, gyönyörűek a királyi és királynői lakosztályok, a különféle díszes szalonok, valamint a kápolna. Nem kevésbé fontos mérföldkövet jelentett a kastélypark kialakítása a tájépítészet történetében. A kastély parkjában található a Grand és Petit Trianon kastély, valamint XIV. Lajos hitvesének, Marie-Antoinett királynénak, egykori birtoka, ami idealizált vidéki idilli műromokkal, tóval és bájos vidéki házakkal büszkélkedhet.

A Versailles-i kastély parkjait hosszú órákon keresztül lehet bejárni. Az élmény azonban feldhetetlen.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Archívum Kapcsolat