Epizódok a Warburg bankárok múltjából
A Warburg dinasztia sokkal régebbi, mint a Rothschild-ház, hiszen már a 16. század elején megalapozta óriási gazdagságát. Ekkor még Velencében élt a família, hiszen ez a térség számította a fűszer- valamint a drogkereskedelem világcentrumának. Del-Banco néven ambíciózus bankárként kezdte meg figyelemre méltó pályafutását a család, melynek tagjai már ebben az időszakban a leggazdagabb velenceiek közé tartoztak.
Amikor azonban a helyi zsidó közösséget korlátozó szabályokat vezettek be a tartományban, akkor először Bolognába, onnan pedig a németországi Warburgba menekültek. Később ennek a városnak a nevét vették fel. Ügyesen megvetették a lábukat német földön is, majd 1798-ban, Hamburgban létrehozták az M. M. Warburg & C.o. nevű, immár germán társaságot. Majd a frankfurti Rothschild-bank megszűnéskor, 1901-ben a Warburgok vették át a pénzügyek intézését.
A XX. századra kiteljesedik a hatalmuk. Max Warburg például a német titkosszolgálat fejeként tevékenykedett. Érdekesség, hogy amikor Lenin és felesége 1900-ban Svájcba költözött, az orosz kommunista házaspár cselekedeteiről Wartburg mélyreható információkkal rendelkezhetett.
A második világháború kezdete előtt Max Warburg már az Interessen Gemeinschaft Farben, vagyis az (IG Farben) igazgatótanácsában dolgozott. Németországban ekkor Max Warburg az egyik legnagyobb befektetőnek minősült. Egyes kutatók szerint a Warburgok Hitler hatalomra jutását is segítették. Ebben az óriási német vegyipari cégben termelték a náci internáló táborokban használt Zyklon B gázt is, ez az információ a Wikipédia adatbázisában is megtalálható.
Ugyanebben az időszakban Max testvére, Paul Moritz Warburg az IG Farben amerikai leányvállalatának igazgatóságában állt helyt. A vállalkozó szellemű Paul Moritz ugyanis 1902-ben áttelepült az USA-ba, és társtulajdonosa lett a Kuhn and Loeb amerikai banknak, mivel Salmon Loeb gyermekével, Ninával kötött házasságot.
Később Max és Paul testvére, Felix Warburg is kivándorolt az USA-ba, és feleségül vette Jacob Schiff bankár Frieda nevű lányát.
Ezáltal még szorosabb kötelék alakult ki az európai és az amerikai vezető bankárcsaládok között, sőt a hatalmuk is jelentősen koncentrálódott. Ezt mégsem érezték elegendőnek, így a bankárok mesterséges pénzügyi válságot produkáltak 1907-ben, majd úgy érveltek, hogy ha lenne egy központi bank, akkor ilyesmi a jövőben nem fordulna elő.
Figyelemre méltó tény, hogy Paul M. Warburg tervei alapján hozták létre az amerikai magánbankokból álló, ma is korlátlan hatalommal bíró Federal Reserve Systemet, vagyis az a amerikai központi bankont, ami jelenleg kizárólagosan nyomtathat bankjegyet az Egyesült Államokban, és a kormányzatnak fizetnie kell a pénz használatáért. Az ötlet valóban óriási, hiszen így lényegében folyamatos dőlt a pénz a tulajdonosokhoz.
Paul Warburg 1932 januárjában meghalt, mielőtt Hitlert kancellárnak választották volna. Ám testvére még aktívan tevékenykedett Németországban.
Max Warburg 1933-tól kezdődően a náci Reichsbank igazgatótanácsában dolgozott, Hjalmar Schacht irányítása alatt. (Ez az adat is fellelhető a Wikipédiában.) Nem elhanyagolható tény, hogy Schacht bankár szerezett pénzt az Egyesült Államokban Hitler hatalomra juttatásához. Végül Max is emigrált az USÁ-ba 1938-ban. Gyakorlatilagekkorra a német Warburg család minden tagja elmenekült az Egyesült Államokba vagy Nagy-Britanniába.
A második világháború után Max fia, Eric Warburg visszatért Németországba, de ekkor már a németek hírnevének helyreállítását tűzte ki célul a nemzetközi üzleti kapcsolatain keresztül. Eric fia, Max, jelenleg a MM Warburg & CO vezetője.
Nem elhanygolható tény, hogy Angela Merkel 2008-ben megkapta az Eric M. Warburg díjat eddigi áldásos tevékenységért az Egyesült Államokban.
Paul Warburg és Nina Loebl fia, James Paul Warburg 1950. február 17-én az USA szenátusában a következőket mondta:. "Világkormányra van szükségünk, akár akarják, akár nem. Az egyedüli kérdés csak az, hogy a Világkormányt hódítással vagy beleegyezéssel érjük el."
Napjainkban körvonalazódik előttünk szavainak valódi tartalma.
|