Egy titokzatos könyv
Milliárdos írók
Viola Henderson
Főoldal

 

Magyar festőművész házaspár Honoluluból

Makk Éva és Makk Imre csodálatos élete

A fantasztikus sorsú, magyar származású festőművész házaspár Makk Imre és felesége, Éva a napokban hazalátogatott Honoluluból. Kalandos életükről Dr. Csík Ibolya írt a ”Magyar karrierek Caracastól Honoluluig” című interjú kötetében, amely 1997-ben jelent meg.

A sikeres és híres házaspár eddig 13 hatalmas festményt adományozott a Magyar Hadtörténeti Múzeumnak, amelyek a magyarság legfontosabb sorsfordulóit ábrázolják a Honfoglalás óta. A pozsonyi csatát bemutató monumentális festményt éppen a napokban adták át ünnepélyes keretek között a Hadtörténeti Múzeumban. Ebből az alkalomból a Makk házaspár miniszteri kitüntetést vehetett át, 2010. május 20-án Dr. Holló József ny. altábornagytól, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójától.

Találkozás Rómában

Makk Imre, vagyis Americo Makk 1927. augusztus 24-én született Magyarországon és a Pannonhalmi Apátságban élt, ahol édesapja, Makk Pál, a bencés kolostor pénzügyi ellenőreként dolgozott. Édesanyja Samoday Katalin volt. Imre huszonegy évesen, 1948-ban meghívást kapott Olaszországba, ahol különböző városokban tanulhatott. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola harmadik évfolyamát éppen befejezte és kitüntetéssel vizsgázott. Akkoriban senki sem hagyhatta el az országot. Végül hat hónapi ügyintézés és huzavona után engedélyezte a hatóság az utazást. Rómában a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Az örök városban találkozott Éva Holusával, akit feleségül vett.

 

 

Barkóczy bárónő és az etióp császár tanácsadójának lánya

Éva Holusa 1933-ban, Etiópában született Dr. Bartholomew Holusa és Júlia Ribényi Barkóczy magyar bárónő lányaként. Édesapját még az első világháború idején Haile Selassie császár meghívta Etiópiába, ahol a császár pénzügyi tanácsadója lett. Dr. Holusa kitűnő állatorvos én neves gazdasági szakértő volt. Otthonuk egy hatalmas kávéültetvényen épült fel, ahol 5-600 munkás dolgozott. Majd 1936-ban kitört az olasz-etióp háború és  ekkor a család Ugandába, majd Madagaszkárra költözött. Éva Párizsban tanult festészetet, ahol a Művészeti Akadémián „summa cum laude” minősítéssel végzett. Sorsszerű volt a találkozás Makk Imrével, a két fiatal festőművész Rómában kötött házasságot.

 

Sikerek Brazíliában

Éva édesapja, Dr. Holusa kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett és a brazil kormány meghívására Brazíliába költöztek, ahol hivatalosan is a kormány festőművészei lettek. Éva és Imre 15 katedrális és számos bazilika freskóját készítették el. Majd a Belas Művészeti Akadémia professzoraivá avatták őket. A brazil történelem legfontosabb korszakait, eseményeit 18 festményen ábrázolták.

Tizennégy évi boldog élet után kommunista forradalom tört ki Brazíliában, és innen az Egyesült Államokba utaztak, 1962-ben érkeztek New Yorkba. Imre azonban nem tudta megkedvelni a város klímáját, ezért tovább keresték azt a helyet a világban, ahol élni és alkotni tudnak. Végül 1968-ban megtalálták az ideális otthont Honoluluban. Drága bútoraikat a Panama-csatornán keresztül szállították a Hawaii szigetek fővárosába.

 

 

 

Kiállítás a Rotundában

 

New Yorkban azonban stúdiót tartottak fenn, és bekapcsolódtak a felső körök társasági életébe. A Fehérházban fogadta az egész családot Reagan és Carter elnök. Portrékat festettek a neves politikusokról, például Ronald Reagenről (ma a Reagen Múzeumban látható) és Jimmy Carterről, valamint amerikai filmsztárokról. Éva is festett arcképet Nancy Reagenről, valamint Kyoko Osano japán hercegnőről. Éva és Imre abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy kiállíthatták, a magyar történelem fontos korszakait ábzoló, alkotásaikat az amerikai Szenátus kupolatermében, a Rotundában.

Americo Bartholomew, a japán hercegnő és Éva

 

A világ öt különböző részén születtek 

A Makk családnak Honoluluban, egy csodás háromszintes villa az otthona. A família tagjai a világ öt különböző részén látták meg a napvilágot. Makk Imre, vagy ahogyan külföldön ismerik Americo, Magyarországon született. Felesége, Éva Etiópiában (vagyis Afrikában), a fiuk Americo Bartholomew Dél-Amerikában. Americo Bartholomew felesége, Mogyoródi Sylvia Kanadában, kislányuk viszont már Honoluluban jött a világra. Sylvia Makk szintén festőművész, valamint társtulajdonosa és igazgatója a Makk Stúdiónak. Alexandra, Imre és Éva unokája a napokban érettségizett.

 

Képünkön balról jobbra: Makk Éva, Dr. Holló József, Makk Imre és Dr. Lugosi József

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum ünnepségén

 

A festőművész család

Makk Éva csak néhányszor járt Magyarországon, de tökéletesen beszéli a magyar nyelvet, amit anyanyelvének tekint. A família a Barkóczy család ősi címerét használja ezzel is jelezve, hogy bárhová is kerültek a világban, mindig magyarok maradtak.

 

Együtt a család, középen az unoka, Alexandra

 

 

 

Imre, Éva és fiuk Americo Bartholomew honolului otthonukban
Éva Makk a szigetre érkezés utáni esztendőkben
Sylvia Makk
Az üzleti élet moguljai
Érdekes információk
Szuperingatlanok madártávlatból
Kapcsolat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design:Sis@