![]() |
||
![]()
Ben Affleck rendezi a "Leopold király szelleme" című történelmi drámát. A film Belgium afrikai gyarmatán, Belga Kongóban játszódik, amit II. Lipót belga király magántulajdonként birtokolt. Az uralkodó Kongót kifosztotta, és mintegy tízmillió afrikait öltek meg a gyarmatosítók.Tovább...
A 2020-as World Expót Dubajban rendezik meg, amelynek az Al Wasl Plaza lesz a központi épülete. Az indiai kormány megrázó adatai szerint 2012 és 2017 között 5 185 indiai állampolgár halt meg a dubaji építkezéseken. A nemzetközi világkiállítások után mindig ikonikus épületek maradnak, de soha nem követelnek ennyi emberéletet, mint Dubajban. Tovább...
Ursula von der Leyen szerint meg kell menteni Európát. A német politikus az első nő az Európai Bizottság élén.
A Szabó-kvartett, vagyis a nagy négyes valóságos intézménynek számít Ausztriában. Az együttes megalakulásának 40-dik évfordulóját lenyűgöző koncerttel ünnepelték idén novemberben, Karintiában, az ebenthali Goess-kastélyban, ami az ország legrégebbi és legismertebb, a Habsburgokkal is rokonságban álló arisztokrata családjáé ma is. Tovább...
A bosnyák muszlim, Enver Moralić Horvátország egyik leggazdagabb embere. Bár bázisa Németország, ahol felesége és gyermekei élnek, amikor békére vágyik, mégis a horvátországi Štakorovecbe megy, ahol 18-dik századi kastélyában piheni ki fáradalmait. Tovább...
Ghislaine Maxwellt, a nemrég öngyilkosságot elkövetett Jeffrey Epstein milliomos közeli munkatársát is a szexuális emberkereskedelemben való bűnrészességgel vádolják. Tovább...
|
||
|
||
![]()
|
||
Matteo Salvini új barátnője, Francesca Verdini 26 éves, míg Salvini 46 esztendős. A politikust nem zavarja a 20 év korkülönbség.
London közelében nemrég elhunyt a 49 éves milliárdos Dmitrij Obreteckij, a Mag |
||
Ivanka Trump férje, Jared Kushner az elnök legfőbb tanácsadója. Jared öccse, |
||
A Dolce & Gabbana olasz luxus divatházat jelentős veszteségek érték az elmúlt időszakban.
|
||
Az elmúlt esztendő egyik nagy vesztesége Lee Radziwill hercegné, vagyis a néhai Jackie Kennedy Onassis testvérének a halála.
|
||
Úgy tűnik, hogy Ománban is lagúnákról álmodnak az emberek. Az ománi székhelyű Muriya cég elindította a "Laguna Gardens" nevű új lakónegyed projekjét, amely
|
||
I. János Károly, korábbi spanyol király szeretőit 5000-re, törvénytelen gyermekeit pedig 20-nál többre becsüli Amadeo Martínez nyugdíjas ezredes,
A közelmúltban ünnepelték Belgiumban a nagykorúvá vált Elisabeth hercegnő születésnapját, aki immár a trón várományosa.
|
||
www.cadizmedia.hu © 2020. Minden jog fenntartva |
Design: C@diz
|